Egy érdekes Tanmese a pénzről! Amikor Michael Caine közölte az édesanyjával, aki takarítónőként dolgozott, hogy most keresett egymillió fontot egy filmért, az asszony csak ennyit kérdezett: „Az mennyi pénz?” A fiú válasza pedig örökre megváltoztatta az életét.
Az 1960-as évek végén Michael Caine az egyik legnagyobb brit filmsztár volt.
Az Alfie, a The Ipcress File, a Zulu – néhány év alatt a teljes ismeretlenségből világhírnévig jutott.
Hollywood kapkodott utána. Rajongók vették körül mindenhol. A pénz folyt befelé.
Csak egyvalaki nem értette igazán, mit is jelent ez az egész: az édesanyja, Ellen.
Ellen Frances Marie Burchell, akit mindenki csak Ellennek hívott, Michael-t és testvérét, Stanleyt nevelte fel a dél-londoni Rotherhithe munkásnegyedében, olyan körülmények között, amelyeket ma már nehéz elképzelni.
Az apjuk, Maurice Micklewhite Sr. a halpiacon dolgozott.
Ellen takarított, néha főzött tehetősebb családoknál.
Szegények voltak.
Nem „hónap végén kicsit nehéz” értelemben, hanem igazán szegények.
Hogy mennyi a pénz?!
Michael emlékezett az éhségre, az agyonhordott ruhákra, és a víz nélküli lakásokra.
A háború alatt még rosszabb lett: jegyrendszer, bombázások, félelem, és egy anya, aki összeomlásig dolgozott, hogy etetni tudja a gyerekeit.
Ellen soha nem panaszkodott.
Keményen dolgozott, egyszerre több munkát is vállalva, esténként a szappantól és fáradtságtól kirepedezett kézzel érkezett haza.
És mindig ezt mondta a fiainak: „Tanuljatok, törjetek ki innen.”
Michaelben ez az anya képe élt: bátor, fáradt, de egyenes tartású.
És tett egy fogadalmat:
„Anyámnak soha többé nem kell padlót mosnia.”
Amikor a hatvanas években berobbant a karrierje, a gázsijai mesés összegekre rúgtak.
Egy nap az anyja megkérdezte tőle:
„Michael, mennyit keresel egy filmért?”
Elmondta neki.
A legtöbb elbeszélés szerint egymillió fontot.
Ellen dermedten állt. Aztán őszintén rákérdezett:
„Az mennyi pénz?”
Nem azt kérte, hogy ismételje meg.
Meg akarta érteni.
Csakhogy a szám túl volt minden elképzelésén.
Neki az egymillió font nem pénz volt, hanem valami elérhetetlen álom.
Michael ekkor egy pillanatra elgondolkodott, ránézett, és halkan azt mondta:
„Azt jelenti, Mama, hogy neked már soha többé nem kell dolgoznod.
Nem kell takarítanod, és nem kell aggódnod semmi miatt.”
Na, ezt már értette.
Aznap Michael nem pénzt adott neki.
Hanem szabadságot.
Békét.
A pihenést, amit soha életében nem kapott meg.
Házat vett neki.
Nem kellett többé albérletben laknia.
Gondoskodott róla, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt.
Elvitte forgatásokra, premier-ekre – bár Ellen sosem érezte magát igazán otthon a csillogás világában.
Élete utolsó éveit végre kényelemben és méltóságban tölthette.
1989-ben halt meg, békésen, távol attól a nyomortól, amelyet egykor ismert.
Évek múltán Michael Caine, immár Sir Michael, sosem feledkezett meg róla.
Interjúkban, önéletrajzaiban mindig újra és újra elmondja:
„Ami vagyok, azt mind az anyámnak köszönhetem.”
Filmgyártó cégét az anyja leánykori nevéről nevezte el: Burchell.
És amikor a sikeréről kérdezik, fáradhatatlanul válaszolja:
„Nélküle semmi sem lennék.”
Ez az egyszerű párbeszéd:
„Az mennyi pénz?”
„Azt jelenti, hogy szabad vagy, Mama.”
Mindennél többet elmond.
A két világ közötti távolságról szól: szegénység és gazdagság, éhség és bőség, félelem és biztonság.
Ellen nem tudta felfogni, mit jelent egymillió font.
Azt viszont pontosan értette, mit jelent soha többé nem dolgozni.
Mert számára ez volt az igazi gazdagság.
Michael Caine legendás színész lett, díjakkal és elismerésekkel elhalmozva.
De a legnagyobb szerepe nem került filmre:
Az a fiú volt,
aki gondoskodott róla,
hogy az édesanyjának soha többé ne kelljen egyetlen padlót sem felmosnia.
„Az mennyi pénz?”
„Azt jelenti, hogy szabad vagy, Mama.”
Ez pedig sokkal több, mint egy hollywoodi történet.
Ez egy szeretettörténet.
.jpg)
English (US)